Első rész

Első rész

Ha egy klán utolsó tagjaként életben maradsz, akkor fontos személyként vagy beírva a nagy könyvekbe. A te kötelességed tovább vinni a géneket és az örökséget, amit az ősatyáidtól kaptál, de mi van akkor, ha hiába vagy az egyetlen élő személy, mikor menekülnöd kell?!

A családomat vadállatokként mészárolták le a falkámmal együtt. Oly módon végeztek velük, amit nem érdemeltek meg, és nem tudtam mit tenni. Apám az utolsó erejével menekített ki a családi birtokunkról, majd szembeszállt a követőinkkel, akik úgy vetették rá magukat, hogy esélye sem volt ellenük.

A mészárlást még anyám és a bátyáim sem élték túl. A terület harcok már időszámításunk előtt kezdődtek, amiben a gyengébbik fél belehalt. Apám hiába is volt egy nagy falka feje, ha nem tudta őket összetartani és megvédeni a klánját.

Az üldözésem az újdon sült falka territórium határvonaláig tartott, ahol sikeresen beleestem egy csapdába, amit az emberek állítottak fel, pont a farkas támadások ellen, és ezzel kerültem az emberek kezére, még sem fedtem fel magam, hogy mi is vagyok.

A hetek és a hónapok múlásával már kezdtem elfeledni az emberi énem. Úgy viselkedtem, mint egy vadon élő fenevad, aki megközelíthetetlen. Kezdte átvenni felettem a hatalmát az állat, ami bennem bujkált.

A medvét figyelve tettem a fejem a mancsomra, miközben azt a kis szikladarabot védtem, amit kisajátítottam magamnak a picike kifutóban.

Az első napokban, még neki vetettem magam a kerítésnek és az árammal teli drótnak, és fájdalmasan tanultam meg, hogy ez ostoba dolog. Kikellet várnom az időt, mikor a gondozóink nem figyelnek ránk, amikor nyitva hagyják a kaput, ezzel menekülési helyzetet teremtenek nekem, de az emberek okosabbak voltak, mint gondoltam.

A levegőben megéreztem a sok látogató közt a friss hús szagát, majd a férfiakét, akik minden nap az ételt hozták és a kenneleket takarították, de valami más is motoszkált a levegőben. Az ismeretlen illat, amit nem tudtam mihez hasonlítani, míg meg nem láttam a fegyveres férfit, aki a ketrecünkhöz tartott széles mosollyal az arcán.

– Melyik lesz az? – kérdezte, miközben a kerítésünk előtt megállt.

A fejem felkapva, néztem a szerencsétlen medvére, aki a hátsó lábát húzva tette meg az újabb körét.

Az állat szimpla fekete medve volt, aki két napja megpróbálta elfoglalni a sziklámat, és ezért keservesen megszenvedett ő is és én is. Úgy vetettem magam az állatnak, mint egy felbőszült idióta, csak azért mert felmászott a kődarabra.

A farkasok területvédők, akik ha kell az életük árán is megvédik azt, ami az övéké, jelenesedben egy több tonnás, mozdíthatatlan tárgyat.

Nem akartam durva lenni az állattal, de nem értett a morgásomból, mikor etetés után kiengedtek minket és megkellet tanítanom a szabályokra.

Nagyon is tisztában voltam vele, mi történik majd vele, és már készültem visszasétálni a kennelembe, hogy nyugodtan elaltathassák, majd elszállítsák megvizsgálva a sérülését, mikor egy fájdalmat éreztem meg a fenekemben, és odakaptam, de a világ megfordult velem.

A furcsa fáradság elfogott, és a lépteim összeakadtak, ahogy próbáltam menekülni, még sem sikerült.

A szürkeség rám telepedett, elhomályosítva a látásom, ami ellen teljes erőmmel küzdöttem, ő mégis erősebbnek bizonyult és elragadott magával.

A lábam lecsúszott a szikla pereméről és a zuhanással egyidejűleg merültem mély álomba, nem érezve a fájdalmat, miközben a földbe csapódtam.

A sötétségben a családommal játszottam kint a réten, ami a házunk előtt terült el. A két bátyámmal fogócskáztunk, miközben anyámék figyeltek minket az árnyékban, majd a fiúk verekedésbe kezdtek, akár a vérbeli béták, akik csak a nagy napra készülnek, mikor saját falkát alakítanak.

Éreztem a fák felől érkező friss levegő illatát, az esőt ígérő szellőt, ami belekapott a szőrömbe, megborzolva azt.

– Minden rendben. Hamarosan ébredezni kezd – szűrődött át a hang, és a szüleim felé kaptam a fejem, mint aki a támadástól tart, de ők egymásra mosolyogva bújtak össze, mintha nem is hallották volna a hangokat.

A testvéreim heves harcának a zaja halkulni kezdett és ők halványodni. Kezdtek eltűnni és ezt nem akartam hagyni. Feléjük rohanva próbáltam elkapni a fogaimmal a füst szerű alakjukat, miközben ők teljesen a semmibe lettek és magamra hagytak. Felszálltak a kéklő ég felé, amit fekete felhők borítottak be, készülve a megígért viharra, de minden olyan természetellenesen gyorsan történt, ahogy a szél felerősödött felkapva a szüleim és felhőként vitte a bátyáim után.

Keserves vonyításban törtem ki, segítséget kérve valakitől, aki vigyázhat rám. Olyan személytől, aki megóv minden bajtól és visszaadja nekem a családomat, de a csenden kívül nem maradt semmi sem.

A szürkeség körbefont, és pedig felé kapkodva próbáltam lerázni magamról, miközben az a lábamra tekeredett, majd a testemet kezdte belepni, mint egy második bőrréteg. A küzdelemben, hogy leszedjem magamról, egyre jobban elfáradtam, elálmosodtam, akár csak egy álombéli-álomban. Felfoghatatlannak tűnt, hogyan is lehetséges ez a reakció, még nem a testem megpattant, elemelkedve a földtől és maradt a fájdalom, ahogy visszacsapódva bevertem a pofám.

– Hova visszük? – kérdezte egy fiatal női hang, de nem tudtam archoz társítani.

Az illatok, amik körülöttem keringtek ismeretlenek voltak. Nem a gondozóim, akiket már kezdtem megszokni, és elfogadni.

– Ez egy vadon élő farkas. Az állatkert már nem tudd róla gondoskodni – felelte a férfi. – Kezelhetetlen és félnek tőle a gondozok.

Kitől? Ki az az ez?

– Akkor elaltatják?

– Nem – válaszolta határozottan a férfi, és újra a magasban találtam magam, majd a kemény tárgyhoz vágódtam.

A szempilláim lassan nyitódtak ki, felmérve a homályos tekintettemmel a körülöttem semmiséget. A kis lyukakon beszűrődő fényben, pánikolva kapkodtam a fejem, milyen picike helyen találtam magam, mikor ismét pattantam egyet, mikor a doboz, amibe bezártak újból ugrott.

Elhurcoltak a ketrecemből, de nem értettem miért. Nem támadtam a gondozóimra… talán az elejében, mikor nem tudtam mit akarnak velem csinálni, de azóta jól viselkedtem. Hagytam az állatomnak, hogy maga élje az életét, elnyomva az embert, aki a lelkem mélyén sikítozott a szabadságáért és egyre távolibbnak tűnt a hangja.

– Akkor elengedjük? – kérdezte a nő. Faggatva a férfit, mint is szeretnének velem kezdeni, de valami furcsa volt a férfi hangjában, akinek a türelmetlenségét megéreztem a levegőben. Az érzelmei felerősödtek, ahogy az altató hatása kezdet kimenni a szervezetemből hagyva, hogy végre gondolkodni tudjak.

– Őt nem lehet csak úgy elengedni – mondta, miközben mély levegőt vett. Készült valamit kimondani, és a füleimet kezdtem hegyezni, hogy meghalljam a mondat végét. – Ő különleges.

– Miért? Csak egy farkas…

– Igen… – helyeselte elharapva a mondókájának a többi részét.

Egyre nagyobb aggodalom uralkodott el rajtam. A gondolat, hogy a férfi tudhatta nem sima farkas vagyok pánikként tört az elmémbe. Ha megtudta mi is vagyok valójában, ha csak gyanította ki is vagyok, akkora hatalomként használhatott fel, amiről még neki sem volt fogalma.

Remegő lábaimra emelkedtem, próbálkozva a súlyom megtartani, miközben a fadoboz elejéhez lépkedtem, körbe szimatolva, míg az orrommal lökdöstem, hogy kinyissam.

Megkellet szöknöm tőlük, de fogalmam sem volt róla, miként tudom ezt elérni.

A körmeim fájdalmasan hatottak a mancsomra, mikor kaparni kezdtem, még sem értem el vele semmit.

A picike helyen, ahova bezártak annyi területem sem volt, hogy megforduljak, így tolatva hátráltam, összekaparva a maradék erőmet is, mikor a doboz ajtajának szaladtam, megkísérelve, hogy a vállammal kitudom feszíteni.

– Felébredt a hercegnő – nevetett fel a férfi és megdermedtem. Tudta ki is vagyok, és ez még rosszabb volt, mint mikor elkaptak az emberek.

– Én már semmit nem értek – sóhajtott fel a nő. – Lassan a megadott pontra érünk.

– Tudom – válaszolta a férfi jókedvűen.

A vállam az ajtónak feszítettem, de semmit nem értem el vele. A fedél meg sem akart moccanni, hogy a szabadságom elnyerjem.

A kocsi percekkel később megállt, és két ajtó csapódást hallottam, mikor a benne ülők kiszálltak, majd a dobozom elé léptek, eltakarva a gyenge fényt, ami beszűrődött rajta.

A messziségből a farkasok vonyítása végig járta a csontjaim, megremegtetve minden egyes izmomat, kihatva a testemre, ami reszketni kezdett a bundám alatt.

Már tudtam mire készültek. Éreztem a végtagjaimban, és ettől olyan erő kerített hatalmába, amitől sírni lett volna kedvem.

A vonyítás egyre harsányabb lett és hangosabb. A farkasok viadala, ahogy egymásnak estek a rengetegben felbolydította a környezettet és az állatok menekülni kezdtek előlük. Hallottam mikor az őzek patája alatt a föld megremegett, pedig kilométerekre voltak tőlünk, mégis mintha csak mellettünk szaladtak volna el.

Az adrenalin, ami a szervezetemben ment végig felerősítette az érzékszerveimet, késztetésre a menekülésre, ami hamarosan bekövetkezik, ha ügyes vagyok.

– Meghoztátok? – jött egy idegen férfi hangja.

– Meg. Most engedjük ki vagy várjunk míg jobban észhez tér?

– Várjunk még párpercet. Akkor érdekesebb a dolog.

– A fiúk készen állnak?

– Ne is mondd – mondta, ahogy a dobozom elé lépet, kék szemeivel benézve a lyukakon. – Helló Natasha – dalolta a nevem, és ösztönösen a hátsó lábaim közé húztam a farkam, egész a dobozom végébe hátrálva, miközben a pofámat morgás hagyta el. – Na, ne legyünk ennyire mogorvák – kacagott fel a mély hangjával. – A fiúk már nagyon vártak, mióta megtudták hova is bújtál mindenki elől. Mit ne mondjak, okos ötlet volt az állatkertben elrejtőzni, de ez sem segített rajtad.

– Érdekel melyik ordítása hozza vissza az emberek közé, majd egy éve ilyen állapotban van.

– Majd én visszacsalom – mordult fel a férfi, amivel kiváltotta a vicsorgásom.

Rám akarták erőltetni a behódolást, de egy szabad lélekre az sokkal nehezebb volt, mint egy ómegára. Nem akartam hagyni magam és ha arra kényszerítettek inkább harapják el a torkom, mint sem egy alfa párja legyek.

– Hogy döntött a klán, Oliver is végül köztetek lesz?

– Nem – válaszolta dühösen a férfi, ellépve a dobozomtól. – Magam ölöm meg, ha végül ide meri tolni a pofáját.

– Te félsz tőle – nevette el magát a másik. – Rettegsz a magányostól.

– Vigyázz a szádra, mert még te leszel az akit az éjszakán átkergetünk, nem a hercegnő. Én vagyok a jövendőbeli alfa és nem valami falkán kívüli. Az az egy szerencséje van, hogy még nem öltük meg, mert az apám törvénytelen korcsa, de amint átvettem a hatalmat annyi a fiúnak. Az első dolgom lesz, hogy megölöm.

– Nagyon vigyázz Semmy, mert olyan hallja meg, akinek nem kellene, te leszel az akit időnap előtt kivégeznek, nem a fiú.

– Lehet sorba állni. Várom a jelentkezőket, most pedig felkészülök a hercegnőm befogására, mert ahogy elnézem nem lesz egyszerű. Enged ki öt perc múlva.

– Rendben.

A férfi távolodó lépteire figyeltem, miközben az agyam csak pörgött melyik falkához tartozhattak, de egyszerűen egy sem jutott az eszembe, amelyikben lett volna olyan nevű illető, akiknek a neve elhangzott.

– Ez meg ki volt? – suttogta a kérdést a nő, és a füleim kezdtem mozgatni. Hallanom kellett a választ, bármilyen halkan is tette azt meg a férfi.

– Jobb, ha elfelejted amit ma éjjel látni fogsz. Amint kitengettük a farkast, mi el is tűnünk.

A dobozom eleje mozogni kezdett, és megpillantottam az ajtajából beszűrődő halvány fénycsíkot.

Megvetettem a mancsaimat, majd vártam, hogy csak egy picit mozduljon még. Csak annyi kellett, egy kicsit megremegjen, amiből következtetni tudtam, hogy nem maradt akadály és ki tudok törni.

– Mit csinálsz?

– Kiengedem. – válaszolta a férfi.

– De még nem telt el az idő.

– Hidd el, az sem segít rajta.

Az ajtó nagyra tárult, én pedig nem gondolkozva rohantam ki rajta, mintha csak kilőttek volna, majd leugrottam a kocsi platójáról, és rohanásnak indultam az ismeretlenbe. A fákat kerülgetve szaladtam, ahogy csak a lábaim bírták, magam mögé sem tekintve. Kikellet használnom azt a párperc előnyt, amit az elhurcoltjaimtól kaptam.

Tudatában voltam vele mi is vár rám az éjszaka folyamán. Mi az a rituálé, amiben én lettem az üldözött vad és nem valami kiszemelt zsákmány.

A farkasok felfigyelve a csörtetésemre, izgatottan kezdtek bele a vonyításba, még sem szaladtak rám a terelők. Játszadozni akartak velem, de meg volt az eszem hozzá, hogyan is térjek ki előlük, vagy is reménykedtem benne, hogy kitudok majd térni.

A távolból egy árny ugrott elém, csúszva érkezve az avarban, majd előre tette az egyik kezét, meggörnyedve nézve a szemeimbe, még én is fékezésbe fogtam.

A kék szemek égettek, amik felvillantak, mint egy neon lámpa a sötét alak körvonalában.

A morgás elhagyta a számat, készen, hogy neki vessem magam, amint az üvöltés elhagyja a száját, de ő csak meredt rám, meg sem nyikkanva.

Fel sem fogtam a dolgokat. Az elmém legmélyén gyanakodnom kellett volna, hogy a sötét árny, miért ember formájában jelent meg előttem, és miért nem farkasként, mi volt annak az oka, amiért nem változott át.

– Mi lesz hercegnő? – szólalt meg higgadtan. Semmi morgás vagy izgatottság nem volt a hangjában, amitől meglepve kezdtem pislogni rá. A lábaim a talajba cövekeltek, mintha csak lebetonozták volna őket. Az ösztöneim sikítottak, hogy meneküljek, rohanjak tovább, még sem voltam rá képes, egyszerűen nem mozdultak a mancsaim. – Menekülj te bolond! – ordított rám, de ez sem sokat segített.

A bozótosból a fiúra vetette magát a farkas, ő pedig a levegőben kapta el a testet megperdülve vele, majd a földbe vágta, amitől az állat nyekkent egyet, majd mozdulatlan maradt.

Életemben nem láttam olyat, hogy egy ember ilyen könnyedséggel ártalmatlanítson egy vérbeli vadászt. A fiú fiatal volt, ahogy megtudtam ítélni az alakja alapján, de mérget már nem vettem volna rá, hogy nem egy kifejlet alfa. Az ereje és a tehetsége megvolt hozzá, mégis volt valami halvány fénycsík, hogy gyanakodjak, egy egyszerű vadász.

A távolból a terelők beértek, bekerítve minket, még sem tudtam levenni a tekintetem a fiúról, aki lassan emelkedett fel, kihúzva magát, majd a derekához kapva, megláttam a töröket, amiket előhúzott a háta mögül.

Az ösztöneim ismét átvették felettem a hatalmat, amik gyanakodva tekintettek a fiúra, ő még sem felém indult mikor a fejét oldalra kapva nézet a sötétbe.

Az agyam legmélyén már sejtettem ki is az alak, aki elállta az utamat.

– Ez az éjszaka egyre izgalmasabbnak ígérkezik – szólalt meg a férfi a sötétből, és megperdülve kezdtem hátrálni. Minél távolabb kerüljek a bozótostól, amerről jött a hang. – Ma végre te is megkapod, amit érdemelsz, drága öcsém.

– Semmy – mondta ki a fiú a nevet, olyan nyugodtan, mintha a férfi meg sem fenyegette volna, pedig ő is tisztában lehetett vele, nem bájcsevegni jött a béta.

– Miért vagy itt Oliver? A klán eltiltott a pár választottól.

– Nem tiltottak el, csak annyit mondtak az életemmel játszom, ha megjelenek rajta. Kész vagyok megszelídíteni a farkast, de nem úgy, ahogy ti teszitek. Ez a régi idők módszere és valljuk be, kiment a divatból.

Semmy kilépet a sötétségből a lábai mellett egy-egy farkassal, akik lehajtott fejjel vicsorogtak rám, mégis kész voltam a fiú oldalán harcolni, amennyiben tényleg nem üvöltött volna rám, de nem bíztam meg teljesen benne.

Alfa leszármazott voltam, jogos örökös, aki falkát alapíthatott harcok nélkül. Nem sima nőstény voltam, akinek az volt a feladata, hogy utódokat hozzon a világra ezzel növelje a klánja létszámát.

A fogaim csattogtatva vicsorogtam a felém közeledő két farkara, miközben egyre jobban hátráltam a fiú felé.

– Nem csak a hagyományainkat neveted ki, de a sok éves rituálénkat is – horkantott fel a férfi.

– Ez embertelen és ezt te is tudod. Vadásztok a lányra, mint valami prédára. Mire számítottatok, hogy szó nélkül hagyom?

– Jaj Oliver – kacagott fel a férfi – Mit akarsz tenni, megölsz mindenkit, aki ráakar ordítani? Te is tisztában vagy a törvényeinkkel. Évtizedek óta Ő az első – mutatott rám –, aki képes új vérvonalat hozni a családba. Nem fogom hagyni, hogy elvedd tőlem ezt a jogomat.

– Ha eltudod kapni, felőlem – felelte a fiú, előrébb csúsztatta mellettem a lábát, hogy támasztékot találjon. – Fuss, ahogy a lábad engedi – suttogta.

Felnéztem rá, de ő rám sem pillantott. Szemelőt tartotta a férfit és a két farkast. Tudtam, hogy a halálba küldőm, mikor magára hagyom, de engedelmeskedtem neki, mikor a semmibe biccentett, indulásra noszogatva.

A szabadságom egy ösvényét pillantottam meg a sötét éjszakában, miközben tudat alatt tudtam, hogy nem látom többet a megmentőm, aki az életét adta csak, mert a bátya korcsként tekintett rá. Ha életben is hagyták a vadászatom végéig, akkor sem hódolhattam be egyiknek sem, mert azzal ítéltem volna csak végleg halálra.

A csatájuk hangját még távolról is hallottam, mikor rohanásnak indultam. A keserves-fájdalmas vonyítást, az ordításokat, amiket az emberi torkokból szakadtak ki.

A percek úgy pörögtek a fejem felett, hogy egyetlen farkassal sem találkoztam, nem is üldöztek. Az egész falka a fiúval volt elfoglalva, akiről azt sem tudtam él-e még, vagy a béta megölte. Először néztem vissza a hátam mögé, megtorpanva, kikor nem tudtam mit is tegyek. Segíteni akartam neki valahol mélyen, mégis tisztában voltam vele, hogyha visszafordulok elkapnak.

A semmiből közeledett felém az éj fekete farkas, a fejét nem messze tartva a földtől. Az ínyét felhúzta kimutatva a fogát, majd meghallottam a morgást, ami elhagyta a torkát, fenyegetve a behódolásra.

Az üvöltése mélyen a testéből jött, még sem érte el az enyémben, hogy megremegjek. A dühömet erősítette egyedül a fellépésével, nem a megadásomat. A késztetést, hogy átváltozzak és újra ember legyek egyáltalán nem indította be bennem.

A fejem lehajtottam, mintha csak megadnám magam neki, várva minél közelebb érjen hozzám, majd elrugaszkodva neki ugrottam, a bundájába mélyesztve a fogaim, amit tépni kezdtem, ahogy ő is az enyémet, de ő okosabban cselekedett, mint én. Ő a lábaim támadta, próbálva megsebezni, ezzel lelassítva, hogy ne tudjak elmenekülni előle.

Két féle képen lehetett egy állatott a megadására késztetni, és ő a b-tervét vetette be, amint besült az első ötlete.

A halál és az élet közé akart taszítani, míg nem annyira kimerülők, hogy elég rám morognia az átalakuláshoz. Nem hiába volt az üldözés. Ősi és elavult módszere az alfa nőstények sanyargatása, miután elragadták őket a családjuktól, de elég hatásos volt, ha végbe tudták vinni.

A fiatalokat szemelték ki erre a rituáléra, ahogy kiirtották a családjukat. Az anyákkal már nem tudtak mit kezdeni az idősek, mivel már nem hoztak utódokat a világra, mikor a párjukat megölték a szemük láttára. A bánatban megtört a szív és lélek, ezzel hosszú és szenvedéssel teli halálra ítélték a nőstényt, akinek a teste feladta az éhezést és belehalt a bánatba. A fiatal bétákat kivégezték és széttépték, mielőtt bosszút nem álltak a családjukért, a klánért, akikre ugyan a sors várt, mint a vezérükre, ha ellenszegültek és nem hódoltak be az új falkának.

Elugorva a farkas elől kezdtem körülötte körözni, míg ő csak a fejét mozdított, tartalékolva az erejét. A lelki terrort akarta rajtam gyakorolni, mikor eluralkodik a testemen a pánik a higgadtságára, de ezzel elkéset. Megtanultam fiatalon ezt kontrollálni, ha az adrenalinom az egekbe szökött.

– Fuss! – kiáltotta valaki, és a fejem az ösvény felé kaptam, ahonnan egy villanás jött csak felém, elsuhanva a bundám mellett. A fekete farkas felordított, amivel magára vonta a figyelmem.

A mellső lábából a tőr kiállt, megsebezve az állatott.

Az oldalamban egy nyomás keletkezet, mikor a fiú nekem ütődött, kirántva a bódulatomból, majd a farkasnak ugrót, leterítve a földre, ahogy a hasába mélyesztette a másik kését.

A fiú már félmeztelen jelent meg a szemem előtt, felfedve a harci sebeket, amikből a vére szivárogni kezdett. A falka nem volt vele kegyes. A harapásaik és karmolásaik eltorzították a fiú rituális tetoválásait, amiktől a szemem hatalmasra kerekedett. Nem a sérülések voltak, amiktől ledermedtem. Nem is az izmos felső teste, vagy a tudat, hogy puszta kézzel képes elbánni a klánnal, amire nagyon keveseknek van meg a képességük, hanem a tetoválások, ami az egyik felén a csuklójától indult, míg a másik oldalán a könyökétől, egészen a nyakáig.

A fiú nem csak magányos volt, hanem őrző és vadász egy személyben. A három ritka tulajdonság, amire még kevesebben voltak képesek elsajátítani, ő pedig már fiatalon megtette. A vérében volt a szentháromság jele, elrejtve mindenki elől.

Nem alfának született, de a rangsorunkban magasabb posztot töltött be, amit valaki eltudott volna érni. A tökéletes farkas, ha kihasználja az adottságait, és ez volt az a pont, mikor megremegtem a félelemtől. A fiú volt az egyedüli, akinek nem tudtam volna nemet mondani, ha rám üvölt. Tőle kellett távol tartanom magam, elkerülve a morgó hangját, ami beindította volna az átalakulásomat.

– Natasha. Indulj! – kiáltott rám, és egy gyenge bólintással válaszoltam, de nem tudtam merre induljak. Hova kellett volna eljutnom, hogy biztonságban legyek.

A fiú felegyenesedett előttem, megperdülve a szemembe nézet, de már nem az a kékség volt, mint mikor először megláttam. A tekintete megváltozott, előlépet belőle a vágy, hogy megtegye azt, amiért üldöztek és ezt tisztán éreztem a levegőben, ami megremegett körülötte. Készült kiengedni a hangját, rám parancsolni a változásért. Elvenni tőlem, amit adhatok neki és ettől megijedtem. Félve vártam mire készül, mi lesz a következő lépése.

– Itt várjuk be a többieket, vagy tovább megyünk? – kérdezte elmélyült hangon, ahogy küzdött maga ellen. Az ösztönei ellen, amik egyre jobban eluralkodtak rajta. – Nem szívesen küzdők meg megint velük, de ha te itt akarsz maradni, csak rajta.

Indult futásnak, és én gondolkodás nélkül követtem. Ő megtudott védeni a falka ellen, de nem tudtam, hogy saját maga ellen is képes lesz-e rá.

A messziségben autók hangjára lettem figyelmes, ami csak egyet jelentett. Egy út volt a közelben, és mi arra tartottunk néha megállva, mikor a fiú körbe pillantott változtatva a haladásunk útvonalán.

A kerítéshez elérve, neki feszült, megrázva a drótot.

– A kurva életbe – suttogta. – Rendben kislány. Átkel bújnod – nézet le rám. – Megemelem, te pedig átpréseled magad.

Hevesen bólogattam, miközben a füleim csak jártak előre-hátra, ahogy hallottam a klán közeledését.

Megemelve a drótot kaparni kezdtem, olyan gyorsan, ahogy csak tudtam, majd alábújva kúsztam át a másik felére visszanézve a fiúra.

Nem tudtam ő hogyan szándékozik elmenekülni a falka elől. A segítsége nélkül nem jutottam volna vissza, hogy szembe szálljak velük.

A terepjáró fék csikorogva állt meg mögöttem, amitől megijedve fordultam meg a seggem a drótnak nyomva, mikor a kopasz fiú felállva az anyós ülésre a fiú nevét kiáltotta.

– Vele kell menned hercegnő – szólalt meg a fiú, és visszanéztem rá. Leguggolva kapaszkodott a kerítésbe, hogy egy szintben legyen velem. – Arthur vigyázz rád, ahogy eddig én tettem, de meg kell ígérned, hogy megpróbálsz átalakulni. Kérlek. Így nagy veszélyben vagy.

A levegőt kapkodva kezdtem venni, miközben a falka egyre közelebb került hozzánk.

Átváltozni? Már elfelejtettem, hogyan is kell azt. A fájdalmat, ami azzal jár, hogy felvegyem az emberi külsőm.

– Vidd biztonságos helyre – kiáltotta a társának.

– Veled mi lesz? Megesznek reggelire, ha rájönnek, hogy meglógott a lány.

– Miattam ne aggódjatok – vigyorodott el halványan. – Már kitettem a csapdákat, csak arra kell terelnem őket.

– Hercegnő – szólalt meg a fiú. – Gyere.

A tekintetem nem vettem le a kerítés mögött álló megmentőmről. Köszönet képen a fejem a földre hajtottam, onnan pillantva fel a kék szemeibe.

– Később még találkozunk, gyönyörű ezüst farkas – mondta, majd megperdülve elrohant a sötétbe.

A fiú felé indultam, aki már kinyitotta nekem az anyós oldali ajtót, és ahogy átszökkentem az árkon ő már elnyúlva előttem, be is csapta, majd a gázba taposva elindult velem az ismeretlenbe.